MAGAMRÓL

Pollák Éva — tanácsadó szakpszichológus

Pollák Éva tanácsadó szakpszichológus, kifejezéspszichológiai szakértő vagyok.

Tanulmányaimat az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pszichológia és Angol szakán végeztem, illetve az erasmus mondus program keretein belül egy évig a római La Sapienza Egyetemen törekedtem tudásom elmélyítésére a csoport-, családterápiás irányzatok terén.

Egyetemi éveim során elsajátítottam az autogén tréning nevű relaxációs technikát, melyet szorongásos alapú tünetcsoportok esetén előszeretettel használok.

Alapképzésemet követően óvodás-kamasz korú gyermekekkel, és családjaik pszichológiai támogatásával foglalkoztam, illetve felsőoktatási intézményekben tartottam önismereti, pályaorientációs, és konfliktuskezelési tréningeket.

Mindeközben posztraguális tanulmányokat végeztem Károli Gáspár Református Egyetemen 'Képi és Kifejezéspszichológiai szakképzés', illetve az ELTE-n 'Tanácsadó szakpszichológus (pár-csaldáterápiás szakirányon'.

Jelenleg a SOTE Magatartásudományi Intézetének óraadó tanára vagyok, illetve mentorként tevékenykedem.

Az oktatáson, pszcichológiai tanácsadáson túl egy csoportfoglalkozás alapú, a kreatív, művészetterápiás jellegű SZÜLŐI MESECSOPORT népszerűsítésén fáradozom (2009 nyarán első ilyen témájú táboraim is elindultak).

PUBLIKÁCIÓS LISTA:

• A mesék tündérfátyla alatt megbúvó
gyermekkor – konferencia előadás,
2009.november(Az eltűnő gyermekkor nyomában
c. rendezvény)

• Internetes páros rajzok tartalomelemzése -
konferencia előadás, 2010. január (MPT, VII.
Nemzeti Kongresszusa)

• Internetes párosrajzok tartalomelemzése –
2010, KRE, Képi-Kifejezéspszichológusi
szakirányú képzés, diplomadolgozat

• Mesecsoport workshop 2010. márc. 20
(Pszieszta, Pécsi Pszichológus Napok)

• Interkulturális párkapcsolatok – előadás,
2010 ápr.9 Családterápiás Konferencia,
Kaposvár

• Kalandozás a mesék világában - mesecsoport
workshop, 2010 április 12 (Pszinapszis)

• A mese és terápiás felhasználási lehetőségei
– 2010, ELTE, Tanácsadó szakpszichológus
képzés, diplomadolgozat

• How to interpret symbols in the works of a
schizophrenic artist (Hogyan interpretáljuk
egy skizofrén művész munkáiban megjelenő
szimbólumvilágot) – Pollak&Solberg, 2010,
szeptember 2-4, S.I.P.E. VI. Magyarországi
Kollokviuma

• Rádióinterjú - 2010. szeptember 14,
Katolikus Rádió Életre-való családi magazin.
Téma: "Örökbe fogadtak", Szerkesztő: Tóth
Zsófia,a műsor meghallgatható:
http://www.katolikusradio.hu/m_id=5&m_op=&datum=2010-09-14

• Hogyan legyünk jó csapat - avagy a
párkapcsolat szépségei és nehézségei a
kisgyermekes időszakba - 2010. október 9,
Nemzetközi Babhordozó Hét, Budapest