Eva Pollak
Pollák Éva
Tanácsadó szakpszichológus
Pár-, és családterapeuta
Munka filozófiám

“Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker..”

(Henry Ford)

Minden terapeuta munkáját meghatározza három dolog: a képzése, a személyisége és a tapasztalatai. Ezek folyamatosan hatással vannak arra, ahogyan gondolkodik, cselekszik vagy reagál. Számomra az egyik legfontosabb üzenet, amellyel képzésem évei során találkoztam a következő, Milton H. Eriksontól származó gondolat: "az emberek nem azért fordulnak tanácsadóhoz, hogy megvilágosodjék a megváltoztathatatlan múlt, hanem mert elégedetlenek a jelennel, és jobbá szeretnék tenni a jövőt."

Úgy vélem, hogy ha képesek vagyunk szembenézni nehézségeinkkel, és megérteni azok jelentését, akkor képessé válunk arra, hogy túljussuk rajtuk, megoldjuk őket. Ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni az utunkon levő rögöket, hirtelen kanyarokat, egyensúlyunkat vesztjük, és kisodródunk - így a legapróbb rögből is minket feltartóztató akadály válhat. Amint megértjük ezt, képessé válunk rá, hogy odébgörgessük, amit kell.

Munkám során a jelenre fókuszálok (ami persze mindig tartalmazza a múlt lenyomatait), illetve a jövőre figyelek, melyet elsősorban nem a múltunk, hanem a jelenre adott válaszaink határoznak meg. Úgy hiszem, a legtöbbször a kifelé vezető út a problémák sűrűjén át vezet - terapeutaként az én felelősségem, hogy olyan erős és megbízható határokat építsek, melyek akkor is megtartják a rajta közlekedőt, amikor göröngyössé válik. Azt gondolom, hogy a kliens által hozott probléma megoldásához elengedhetetlen a bizalomteli terápiás kapcsolat kialakítása a kliens és terapeutája között.

Terapeutaként igyekszem észben tartani Abert Einstein három, a munkára vonatkozó szabályát:

 

"Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget
a hangzavarban leld fel a harmóniát.
A nehézségek közt pillantsd meg a lehetőséget."